logofrase2

 

logo

frase2

 

Items filtered by date: May 2016

Matrjoska english Copy

Dóra Ónódy Molnár

Az elmúlt években számos alkalommal szerepeltek a magyar politika napirendjén a különféle köztéri szobrok és emlékművek felállításával, áthelyezésével, esetleg elbontásával kapcsolatos viták. Ezek közül a fontosabbak:

Megszállási emlékmű a budapesti Szabadság téren

A kormány előzetes egyeztetés nélkül, 2013. szilveszter napján keltezett kormányhatározatban elrendelte a német megszállás áldozatainak emléket állító szobor felállítását a Szabadság téren. A megvalósításra két és fél hónapot adott. A nyilvánosságra kerülő koncepció azonnal éles tiltakozásokat váltott ki a zsidó szervezetek, az ellenzék, a liberális értelmiség és a történész szakma több képviselője részéről. A tervekből kiderült, hogy a kormány olyan emlékművet akar állítani, amely a Gábriel arkangyalként ábrázolt, ’44-es Magyarországot ártatlan áldozatnak állítja be, amelyet megtámad a sasként megjelenített náci birodalom. A kritikusok szerint ez annak a történelemfelfogásnak az állami rangra emelése, amely a történelmi szembenézés helyett, a magyarországi holokausztért – 550-600 ezer zsidó elpusztításáért - egyedül a németeket teszi felelőssé, megfeledkezve a magyar állam és a magyar lakosság jelentős csoportjainak aktív közreműködéséről a zsidók kifosztásában és deportálásában. A kormánypárt tagjai azzal érveltek, hogy a deportálás nem jött volna létre a megszállás nélkül, szerintük az emlékmű is ezt fejezi ki. A szobrot végül mindenféle ünneplés nélkül, az éj leple alatt, 2014. július 20-án „adták át”. A tiltakozás mozgalmat hozott létre, az Eleven Emlékmű csoport a mai napig demonstrál a téren az emlékmű ellen.

A Kossuth tér átalakítása

A Parlamentet körülölelő terület a magyar nemzet, mint politikai közösség megjelenítésének legfontosabb szimbolikus tere. Az Orbán-kormány a Kossuth tér ciklusok óta tervezett felújítását úgy valósította meg, hogy az itt található emlékművek kizárólag a jobboldal történelemszemléletét tükrözzék: 1) áthelyezték a magyar költészet egyik legnagyobb, és elkötelezetten baloldali alakjának szobrát az Parlament épülete mellől a Duna rakpartjára. 2) lebontották annak az egykori miniszterelnöknek a szobrát, aki a jobboldal szerint a legfőbb felelőse az első világháborút lezáró, az ország feldarabolásához vezető trianoni békeszerződésnek. 3) Néhány méterrel a szobor helyétől felállították a legfőbb politikai ellenfelének rekonstruált szobrát. 

• A Hóman-szobor elvetése

A történészként elismert Hóman Bálint a két világháború közötti jobboldali, nacionalista Horthy-korszak egyik meghatározó antiszemita politikusa volt. Részt vett a zsidótörvények kidolgozásában, a parlament tagja maradt még a magyarországi fasiszta Nyilaskeresztes Párt 1944. októberi hatalomátvétele után is, ami a zsidók és romák deportálásának folytatásához és ezrek kivégzéséhez vezetett1946-ban a népbíróság háborús bűnösnek nyilvánította. Pár éve mozgalom indult a rehabilitálására, egy éve a bíróság kimondta, hogy a Szovjetunió elleni hadba lépés megszavazása miatt nem tekinthető háborús bűnösnek. Ezek után az egyik vezető kormányzati politikus kezdeményezte, hogy Székesfehérváron szobrot állítsanak Hómannak, a város egykori országgyűlési képviselőjének. A kormány és a település önkormányzata anyagilag is támogatta a kezdeményezést felkaroló alapítványt. A szoborállítás terve ellen ugyanazok a körök tiltakoztak, amelyek a megszállási emlékmű ellen. A botrány nemzetközi szintre lépett, tavaly decemberben végül a magyar kormány meghátrált, a miniszterelnök kollaboránsnak nevezte Hómant, a székesfehérvári önkormányzat visszavonta a támogatását és az alapítvány is elállt a megvalósítástól. Barack Obama elnöknek a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, 2016. január 28-án mondott beszédéből kiderült, hogy az amerikai kormányzat nyomásgyakorlása szerepet játszott a szoborállítás meghiúsulásában.

• A Donáth-szobor meghiúsulása

A magyar kormány támogatta a 2016. február 24-én végül meghiúsult legutóbbi emlékmű tervét is. A budapesti Holokauszt Múzeum közelében tervezték a mellszobor felállítását Donáth György antiszemita és fajvédő politikusnak, akit 1947-ben egy koncepciós perben kivégeztek. Az avatási ünnepség a helyszíni tiltakozás nyomán félbeszakadt, a szobrot elszállították, a magyarországi médiában pedig folytatódott a széleskörű vita arról, ki érdemel köztári szobrot és ki nem.

A felsorolt események kivétel nélkül a hagyományos jobboldali-baloldali ideológiai törésvonal mentén osztották meg a társadalom, történelmi-ideológiai vitákra nyitott részét. Ezeknek az ügyeknek a menetrendszerű megjelenése azt sejteti, hogy a viták nem a kezdeményezők szándékától függetlenül robbannak ki, épp ellenkezőleg: a kezdeményezők azért állnak elő az adott szobor felállításának vagy eltávolításának tervével, hogy a szimbolikus kérdések irányába terelt közbeszéddel a saját táborukhoz tartozó hívek politikai identitását megerősítsék. 

A magyar nyelvben újabban az emlékezetpolitika kifejezést használják a politikai cselekvésnek arra a típusára, amely tudatos stratégia alapján próbálja a történelmi emlékezetet a közösségi identitás formálására és a választói magatartás befolyásolására használni. Az emlékezetpolitika a történelmi emlékezetet is egyfajta csatatérnek tekinti, ahol egy mai politikai alakulat úgy tud területeket szerezni, hogy a történelmi események lehetséges interpretációi közül a sajátját teszi uralkodóvá. Ennek a célja kettős:

  1. A múlt irányított értelmezése a jelenkori hatalom legitimációját erősíti. Ez a technika természetesen nem új, a történelem során a mindenkori hatalom szinte mindig megkereste azt a korábbi korszakot vagy személyt, aminek vagy akinek jogos örököseként tüntethette fel magát. Az Orbán-kormány is ezt a régi módszert alkalmazza, amikor a Brüsszel elleni „szabadságharcot” a magyar történelem lázadó hagyományának kontextusában helyezi el. Hasonlóképp, az általa meghirdetett „illiberális demokrácia” legitimálását szolgálja a 2. világháború előtti autoriter rendszer erkölcsi rehabilitálása és a történelmi folytonosság éreztetése különféle szimbolikus gesztusok által.
  2. A tudatos emlékezetpolitika másik célja a választópolgárok nemzeti, és ennek következtében politikai értékrendjének és identitásának formálása. A 19. századi nacionalizmusok megjelenése előtt az uralkodók a történelemben kizárólag a saját trónjuk legitimálásának eszközét látták. Csak a nemzetállamok kialakulása után fedezték fel a politikusok, hogy a történelmi emlékezet megkonstruálásának és manipulálásának milyen fontos szerepe lehet a politikai közösség összetartásában, a nemzeti kötődés erősítésében és – nem utolsósorban – a politikai hatalomért folytatott küzdelemben. A Fidesz az emlékezetpolitikának ezt a második típusát egészen sajátos formában alkalmazza.

Ki képviseli a nemzetet?

A múltat felhasználó, szándékoltan megosztó politizálás következtében Magyarországon a nemzeti emlékezetnek mára gyakorlatilag nem maradt konszenzusos területe. A politikai szembenálláshoz igazodva, az emberek különbözően ítélik meg a történelmi eseményeket és személyeket. Ami igaz fordítva is: bizonyos történelmi események megítélése (például a magyar állam közreműködése a zsidók deportálásában vagy az első világháborút követő területvesztés elkerülhetősége) szerepet játszik a pártválasztásban, az egyéni politikai identitás kialakulásában. Mindez főleg a közelmúlt (20. század) eseményeire és személyiségeire vonatkozik, de jelentős tábora van azoknak is, akik még a magyarság eredetét, illetve az 1100 évvel ezelőtti honfoglalást is alternatív módon értelmezik, a tudományosan megállapított tényektől jelentős távolságot tartva.

Hasonló jelenségek természetesen más országokban is megfigyelhetők, normális körülmények között ezek a különbségek megférnek a közös nemzeti emlékezet konszenzusos keretei között. Magyarországon azonban másképp alakult. Itt a vita nem arról szól, hogy a nemzet részének tekintett pártok közül melyiknek milyen történelmi hagyomány a legértékesebb, hanem arról, hogy melyik párt tartozik a nemzethez.

A Fidesz nem egyszerűen konzervatív, polgári vagy jobboldali, hanem elsősorban nemzeti pártként határozza meg magát. Önmagára mint a nemzeti oldalra hivatkozik, a balliberális oldalt pedig hol burkoltan, hol kimondva a nemzetietlenséggel azonosítja. A Fidesz emlékezetpolitikai stratégiájának fő célja ennek a nemzeti-nem nemzeti felosztásnak a legitimálása. Az emlékezetpolitikai gesztusoknak az a funkciójuk, hogy újra és újra megerősítsék azt a felosztást, hogy az egyik oldalon állnak a nemzetiek, a másikon a nemzet ellenségei. Utóbbi körbe tartozhat a baloldal, a liberális értelmiség, a civilszervezetek, a jogvédők, a bankárok, az újságírók vagy a kozmopolita zsidók – ki mit hall ki a sokszor kétértelmű beszédből.

A 90-es évek közepétől szisztematikusan felépített dichotómia, ami Magyarországon sokkal jobban meghatározza a politikai tagolódást, mint a gazdasági kérdésekre adott válaszok. Más kérdés, hogy a megosztottságért – persze különböző mértékben - az egész politikai elit érezhet felelősséget.. A közhangulat úgy alakult, hogy a nemzeti sérelmekre épülő nacionalizmus lényegesen vonzóbb eszmének bizonyult, mint az egyenlőség vagy a szabadság eszményei. 

Egyeduralomból kétfrontos harc

Erre a nemzeti-nem nemzeti (a baloldal felől nézve: maradi-progresszív) törésvonalra alapozott kétosztatú rendszer stabilan működött a legutóbbi időkig. A Jobbik megerősödése azonban új helyzetet teremtett. Az önmagát radikális nemzetiként meghatározó szélsőjobboldali pártot a Fidesz nem tudja elhelyezni a megszokott koordinátarendszerben. Őket nem tudja a nemzetellenes oldalra pozícionálni. Sőt, a Fidesz került lépéskényszerbe: ahhoz, hogy legalább a balliberális oldal felé tartani tudja a jól bevált nemzeti-nem nemzeti szembeállítást, állandóan a Jobbik fölé kell licitálniuk a nemzeti tematika területén. 

A párt vezetői számára felsejlett annak az eshetősége, hogy a nemzeti oldalon a Jobbik kiszorítja őket. Ennek megakadályozására azt a taktikát választották, hogy a radikális párt lehető legtöbb felvetését átveszik, legyen szó a migrációs válságról vagy szimbolikus, emlékezetpolitikai témákról.

Utóbbiak közé tartoznak a szoborállítási ügyek.

Ezek valamennyien a következő forgatókönyv szerint alakultak:

  1. A kormányoldalhoz valamilyen módon kapcsolódó testület, személy vagy civilszervezet olyan szoborállítást vagy bontást kezdeményez, amely biztosan kiváltja a balliberális ellenzék tiltakozását. Ahogy az egyik tiltakozó történész fogalmazott, mindig találnak egy antiszemitát, holott állíthatnának szobrot másoknak is.
  2. A balliberális ellenzék tiltakozik. Az ügy hazai és nemzetközi vihart kavar. 
  3. A Fidesz a nemzeti szuverenitás és a történelmi igazságszolgáltatás kérdéseként állítja be a kezdeményezést. 

Látható, ebben a szereposztásban a Jobbik nem jut szóhoz. Éppen ez az, amit a Fidesz el akar érni. További előny számára, hogy magát megerősíti a nemzeti eszme legfőbb képviselőjének pozíciójában, a balliberális pártokat pedig olyan csaták megvívására kényszeríti, amit azok a közvélemény előtt nem tudnak megnyerni. Végül, járulékos haszonnak tekinthetik azt is, hogy amíg a szoborállításokkal kapcsolatos viták uralják a politikai napirendet, addig az ellenzék és a sajtó átmenetileg nem foglalkozik a kormányzat számára kényelmetlenebb korrupciós ügyekkel és szakpolitikai kudarcokkal. 

Mindebből az következik, hogy a következő években biztosan számítani lehet a korábbiakhoz hasonló vihart kavaró, újabb köztéri szoborelhelyezéssel kapcsolatos kezdeményezésre. A legnagyobb zsidó szervezet vezetője ezért azt javasolta, hogy a tíz éven át ne épüljenek olyan emlékművek, amelyek a XX. század vitatott korszakaival foglalkoznak. Egy másik zsidó szervezet pedig szoborállítási útmutató összeállítását indítványozta.

Published in Articles

In an in-depth article, Dóra Ónody-Molnár explains the controversy around memorial statues in Hungary, and who is benefitting from it.

Published in Articles
Don’t miss out! Sign up to our mailing list for updates on the latest media monitoring highlights and our response to antisemitic speech.
Age
Please wait
SlideBar