“AUSCHWITZ A TÖRTÉNET VÉGE VOLT, DE MINDEN ITT KEZDŐDÖTT” - INTERJÚ GIANNISZ GLARNETATZISSZAL

4 July 2016

Mit tudunk Thesszaloniki (Szaloniki) zsidó közösségének történetéről és a Holokauszt idején történt eseményekről? A város – mely Görögországhoz való csatolása után “göröggé” és “kereszténnyé” akart válni – történelmi múltja jelentős hatással volt arra, hogy a második világháború alatt a thesszaloniki zsidók túlnyomó többsége elpusztult. Ennek következményei a mai napig érezékelhetőek a társadalomban. A Symbiosis rádió interjút készített Giannisz Glarnetatzisz történésszel, aki a Thesszaloniki Antirasszista Kezdeményezés által indított Holokauszt Emlékséták vezetője. [A görög nyelvű podcast meghallgatható alább.) 

Giannisz Glarnetatzisz Fotó: Antonisz Gazakisz

Antonisz Gazakisz (AG): Giannisz, kérem, meséljen nekünk arról, honnan ered a Thesszalonikiban tartott Holokauszt Emlékséták ötlete. 

Giannisz Glarnetatzisz (GG): Negyedik alkalommal rendeztük meg ezt a sétát. A Thesszaloniki Antirasszista Kezdeményezés néven, javaslatomra 2013-ban kezdtük a sétákat. Azért kezdeményeztük, mert a rasszizmus és az antiszemitizmus Görögországban marginális jelenség volt egészen a 2012-es választásokig, de utána ez a helyzet megváltozott. Lett egy egyértelműen náci politikai pártunk, mely 6-7%-os támogatottságot ért el, és a harmadik legerősebb politikai párt a Parlamentben. Többé nem dughatjuk fejünket a homokba. Addig a társadalom – természetesen nem, mi, akik évek óta figyelemmel kísértük ezt a jelenséget – félrenézhetett, és mondhatta, hogy “annyira azért nem rossz a helyzet”, “ne túlozzuk el a dolgokat”. Amikor láttuk, hogy a jelenség milyen széles körben elterjedt,– vagyis az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet nem csak az Arany Hajnal szavazói körére korlátozódik, hanem egyértelműen szélesebb körre kiterjed és ilyen sokan világosan vállalják ezt a véleményt, tehát az arány sokkal magasabb -, összefogtunk, hogy jobban megértsük, milyen történelmi előzményekre vezethető ez vissza.

Természetesen egy háromórás séta nem elegendő arra, hogy megismertessük a Holokauszt történetét, de nem is ez a célunk. Inkább az, hogy felkeltsük a résztvevők kíváncsiságát, és legyen valamennyi elképzelésük arról,  mi minden történt ebben városban és ne csak a dokumentumfilmekből és filmekből ismert Auschwitzról halljanak.

“Auschwitz a történet vége volt, de minden itt kezdődött. Az embereket gettóba gyűjtötték, letartóztatták, megkínozták és Auschwitzba tartó vonatokra tették.”

Megpróbáljuk bemutatni azokat a helyeket, amelyek ma is léteznek, de beszélni kívánunk azokról is, amelyek már nem. Például a séta kiindulópontja a Régi Vasútállomás,  mögötte a Sztavrosz Voutirasz és a Szapfousz utcák találhatók, ahol egykor a Baron Hirsch telep volt. Ez a városrész akkor jött létre, amikor a cári Oroszországban és az 1891-ben Korfun végrehajtott pogromok elől elmenekült zsidó itt letelepedtek. Ez volt a szegény zsidónegyed, ahova összegyűjtötték a zsidókat 1943-ban, mielőtt az állomáson bevagonírozták őket. Ma már semmi nem maradt belőle, csak az utcanevek őrzik az egykori neveket. Ahogy haladunk tovább, elérjük a Bara kerületet.

AG: Noha a zsidó jelenlét már egyáltalán nem kézzelfogható, a séta során meglátogatott helyek továbbra is fenntartják a szociális jellemzőiket. A Vouitira kerület még mindig egyike azon helyeknek, ahol szegény, roma családok élnek; a Bara kerületben pedig, a Lagada és Monasztiriou utcák között, nemrégiben még bordélyházak működtek. Hiába a városközpont közelsége, a környék meglehetősen szegény. Ahogy a séta során említette, ezek a helyek régen is hasonló helyzetben voltak, és a szegény zsidóság élt ott. Hogyan jelenik meg a központhoz közeledve a zsidók jelenléte és mindaz, ami velük történt? Van ott bármi, ami a jelenlétükre, a gettókra vagy bármilyen releváns történetre utal?

GG: Sajnos kevés emlék van – inkább jelek, amelyeket nehéz észrevenni – de a sétának nem ez a lényege. A legfontosabb szimbólum a Monaszterióta Zsinagóga, az egyetlen háború előtti zsinagóga, ami még áll. Thesszaloniki közel 40 zsinagógájából csak néhány – például a Beth Saul Zsinagóga, a város legnagyobbja –  semmisült meg a megszállás alatt. A legtöbb a megszállás után vált az enyészeté, mert maradtak, akik fenntarthatták volna őket. Sokat eladtak, volt, ami a birtokháborítók kezei alatt pusztult el, néhány pedig üresen, ma is elhanyagolva állt.

Az egyetlen fennmaradó, az 1926-ban épült Monaszteriotesz Zsinagóga. Sok emlék  nem csak a zsidók elpusztítása miatt veszett el. A pusztítás a háború után is folytatódott, de már nem az embereket, hanem a kultúrát és a történelmet igyekeztek megsemmisíteni. Sok épület, köztük zsidó temető is megsemmisült.

A város közponjában lévő Szabadság Téren a Holokauszt Emlékművön olvasható néhány információ, de ez viszonylag újkeletű emlék, csak úgy, mint a város megemlékezése a zsidó tömeggyilkosságról. Ne felejtsük el, hogy az emlékművet 1997-ben a zsidó menekültek terén állították fel, ami nem igazán központi hely, majd 2004-ben szállították a jelenlegi helyére. Tehát kevés a látható emlék. Könyvekben és az interneten kell keresgélnünk, hogy felkutassunk fényképeket és megtaláljuk azokat a helyeket, amelyek a zsidók történetéhez kötődtek.

A Monaszterióta Zsinagóga Thesszalonikiben. Fényképezte: Antonisz Gazakisz

AG: Hogyan és milyen mértékben emlékszik meg Thesszaloniki (értsd: a hatóságok vagy a többségében keresztény lakosság) a zsidók Auschwitzba deportálásáról, valamint arról, hogy a zsidók már a város  megalapítása óta (Kr. előtt a 4. században) itt éltek?

GG: Ezt a kérdést nagyban befolyásolja a város története, és az, hogy a görög kormányzat mennyire ismeri ezt el: konkrétan, mivel Thesszalonikinek “göröggé” kellett válnia, így a görög kormány fennhatóságát is a város történelmével kell indokolni. Ez az oka annak, hogy amint Thesszaloniki a görög állam felügyelete alá került [1912-ig az oszmán birodalom része volt], a hangsúly a bizánci időszakra került, ami kétségtelenül fontos időszak volt, melyet hangsúlyozni is kell. Ám eközben hasonló okok miatt rendeletileg a város minaretjeit is megsemmisítették az 1920-as években. 1924-re már nem maradtak muszlim lakosok a lakosságcsere-megállapodás értelmében.

“Már a kezdetektől jelen volt az a szándék, hogy ha nem is semmisítik meg teljesen, de legalábbis csökkentsék más kultúrák, etnikumok és vallások nyomait, ezáltal is hangsúlyozzák Thesszaloniki “keresztény-görög” hagyatékát.”

A polgárháborút [1946-49] követő évtizedekben ez különösen érezhető volt: ebben a “válsághelyzetben” Görögországban, főleg Thesszalonikiben a szélsőséges nacionalizmus ezen válfaja mindig újratermelődött. Így aztán más etnikumok, más vallások vagy általánosságban “a mások” jelenlétét kihagyták vagy jelentéktelennek minősítették Thesszaloniki történelmében. Ez komoly nyomot hagyott maga után.

Úgy hiszem, ez az 1990-es években némileg megváltozott, de még mindig hosszú út áll előttünk, hogy kialakuljon a múlt iránti megértést. Ne felejtsük el, hogy néhány éve, az előző városi vezetés megtagadta Thesszaloniki csatlakozását a Mártír Városok Szervezetéhez, mert szerintük a zsidók nem tartoztak a város polgárainak magjához és a Holokauszt nem a városban következett be! Nemrégiben volt több, nevetséges próbálkozás, hogy a Holokauszt emlékét eltüntessék, és sajnos, szerintem a lakosok nagy része nincs is tisztában a város zsidó örökségével – egyedül a Holokausztról tudnak, ami többé-kevésbé közismert tény. Ám ez nagymértékben elfojtott tudás.

Emellett még ott a felelősség kérdése: valóban a nácik követték el a bűnöket, de voltak cinkosaik is. Azok az emberek, és a társaik, akik elvették a zsidók tulajdonát, majd azt pénzzé tették, nem hogy büntetlenül maradtak, hanem például azok, akiket a kollaboránsokról ítélkező rendkívüli bíróság elítélt, később jutalomban részesültek, valamint központi szerephez jutottak a háború utáni államban és mozgalmakban. Ennek következtében minden korábbi tettüket mélyen elásták.

Ha a város és lakosai tudatosan meg akarják ismerni történelmüket, ápolniuk kell azoknak a közösségeknek az emlékét, melyek itt élnek vagy éltek, például a muszlim és a zsidó közösségekét.

AG: Tapasztal-e olyan jellegű szándékot, hogy a múlt ezen részét kitöröljék az emlékezetből? Ön szerint ezt a helyi társadalom állandósult, nyilvánvaló vagy a lappangó antiszemitizmusa válthatja ki? 

GG: Pontosan. Számos példa mutatja a thesszaloniki zsidó közösség sajátosságát, az után is, hogy a várost Görögországhoz csatolták. A múltban, a zsidó közösség mind létszámát tekintve, mind társadalmilag es gazdaságilag olyan erős volt, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni – de meg azt követően is, hogy már nem volt a legszámottevőbb közössége a városnak [a lakosságcsere és a kisázsiai görög menekültek érkezése után]. A török fennhatóság óta voltak ellentétek a görög ortodox vallású és a zsidó lakosság között, és a görög irányítás alatt ezek tovább súlyosbodtak.

A két világháború között sem lehetett a helyi antiszemitizmusra marginális jelenségként tekinteni. Ezt olyan esetek bizonyítják, mint a pogrom vagy a Campbell negyed felgyújtása 1931-ben, melyet a  nacionalista csoportja, az EEE (Nemzeti Egység “Hellász” - Ethniki Enosis “Ellas”) szervezett. Ez volt a legsúlyosabb támadás a zsidók ellen 1931 nyarán Thesszalonikiben. Minden a város legnagyobb napilapja, a Makedonia által szervezett kampánnyal kezdődött. Az újság azzal gyanúsította meg a zsidóságot, hogy a szófiai Maccabi konferencián a makedón térség függetlenségét támogatták. Emiatt árulóként tekintettek rájuk. Ez a fajta ellenségeskedés nem új. A két háború között megjelent újságokon végzett kutatásom során tapasztaltam, hogy egy hét sem telt el úgy, hogy a Makedonia ne jelentetett volna meg legalább egy antiszemita címlapot! Az újság zsidók elleni antiszemitizmusa akkoriban nagyon jelentős volt. Természetesen több centrista és jobboldali kiadványban is volt antiszemita tartalom, de a Makedoniáé fenyegető volt.

AG: Mit ért azon, hogy “antiszemita címlap”? A zsidó emberek ellen irányultak, vagy a városban lévő zsidó közösségek ellen helyi ügyekre hivatkozva?

GG: A háború idején, azok, akiket a választás során nem választottak meg, az általuk irányított újságokban kudarcuk miatt a zsidókat hibáztatták ezért, mert nem szavaztak rájuk. Ez az intézményesített antiszemitizmus miatt történt, mert a thesszaloniki zsidók csak külön választókerületben szavaztak – más görög városban ez nem volt így. Továbbá olyan események is kiváltották ezt, mint egy külföldön megjelent cikk, ami egy Thesszalonikiben történt eseményt bírált. Ilyenkor azzal vádolták meg a zsidókat, hogy a “demokrata” és “liberális” Görögországot antiszemitának állítják be.

AG: Tehát Ön szerint a Makedonia című lap és a helyi sajtó jelentős szerepet játszott abban, hogy kialakuljanak és erősödjenek az antiszemita érzelmek a lakosok egy részében, és például az EEE formájában jelenjenek meg?

GG: Teljes mértékben. Minden EEE tagot partnerüknek tekintettek a nácik a megszállás alatt, mivel ők is a két fő náci ideológiából merítettek ihletet: az antiszemitizmusból és az antikommunizmusból. A Thesszalonikiben kialakult antiszemita érzelmek, valamint a sajtó befolyása jelentős szerepet játszott a helyi holokauszt iszonyatos méretében [a becslések szerint, a város zsidó lakosságának több, mint 90%-át megölték]. főleg az ország többi részéhez viszonyítva.

“Ezek a körülmények valószínűleg nem segíttették elő, hogy szoros kapcsolat alakuljon ki a keresztények és a zsidók között, így a zsidóknak a sorsdöntő pillanatban nem volt segítségük a megmenekülésre.”

Athénban és Khalkidában épp az ellenkezője történt egy évvel később több okból is. Például a városbeli keresztények ott megmozdultak, és a zsidó közösség nagy része megmenekült. Thesszalonikiban csak néhány kivételes esetről tudunk, amikor családok zsidókat bújtattak. A többi megmenekült zsidó a hegyekbe ment és beállt partizánnak,

A két közösség közötti kapcsolat finoman szólva barátságtalannak nevezhető. Például, amikor a nácik összegyűjtötték a zsidó férfiakat a Szabadság téren, hivatalosan azért, hogy kényszermunkára regisztrálják őket, valójában pedig azért, hogy megalázzák őket nyilvánosan, a keresztény közösség semmit nem reagált erre […]: nem tiltakoztak sem a helybéli egyesületek, nem volt megmozdulása a nácik ellen, amiért így bántak polgártársaikkal. Ellenben már a nácik megjelenése előtt is voltak esetek, bizonyos megnyilvánulások és cselekedetek a zsidók ellen, amelyek felfedték a létező ellenségeskedést. Kizárták a zsidókat a kereskedelmi szervezetekből, vagy megváltoztatták a zsidó utcaneveket. Mindezt az akkori hazaáruló önkormányzat döntötte el, még azelőtt, hogy a zsidókat kiűzték volna a városból. A legnagyobb probléma a keresztény lakosság közönye volt: egyáltalán nem segítettek a város zsidóságának megmentésében.

A Holokauszt Emlékséta. Fénykép: Antonis Gazakis

AG: A Holokauszt és a háború vége után volt-e bármilyen változás a helyi közösségek és a sajtó zsidókhoz való hozzáállásában? Próbáltak békét teremteni vagy legalább megemlékezni?

GG: Közvetlenül a háború után, a Holokauszt beszédtéma volt, habár a felelősség elhárításának keretében: egyedül a nácikat hibáztatták a történtekért hogy eltussolják a helyi partnereik részvételét, valamint azok felelősségét, akik mindebből hasznot húztak. Majd ezt a csend és elhatárolódás időszaka követte, hasonlóan Európa többi részéhez. Volt néhány elszigetelt utalás, miszerint valami történt néhány lakossal, akik nem tartoztak a város magjához, tehát ez nem adott komoly aggodalomra okot. Mindez az elmúlt két évtizedben kezdett megváltozni.

AG: Az athéni sajtóban igen erős antiszemitizmussal találkozhatunk, többek között az Elefteri Ora napilap cikkeiben is. Vannak ehhez hasonló esetek a helyi sajtóban?

GG: Az elmúlt években a Makedonián kívül már nem működött helyi sajtó Thesszalonikiben. A problémát leginkább azért hallgatta el a Makedonia, mert a város egyetlen hírlapjaként nem vállalhatott fel radikális véleményeket. Ugyanakkor azokban az időkben, amikor még több hírlap volt a városban, a legjellemzőbb hozzáállás a csend és az eltussolás volt.

“Napjainkban az újságokon kívül számtalan könyv létezik és ezeket veszik is, melyekben található antiszemita utalások vagy egyértelműen antiszemita tartalom olvasható.”

És ebben biztos vagyok, mivel a város egyik központi könyvesboltjában dolgozom. Ezek a könyvek egyenként talán marginálisnak tekinthetők, de együttvéve már nem azok. Sajnos, az antiszemitizmus jobban jelen van a görög könyvkiadásban, mint gondolnánk. Ugyanez történik az interneten is, ami nem csak a tudás, hanem az ostobaság terjesztésében is segít. Gyakran olvashatunk antiszemita véleményeket szélsőjobboldali vagy összeesküvés-elméleteket leíró weboldalakon.

AG: Tudja ezt valaki megfelelően ellensúlyozni?

GG: Igen, és ez az elmúlt években erősödött is, köszönhetően annak, hogy keresztény és zsidó bevándorlók tanulmányokat, cikkeket és könyveket jelentettek meg a thesszaloniki zsidók történetéről és a görög zsidók Holokausztjáról. Úgy tűnik, a közönség is befogadóbb, amit bizonyít az eladott könyvek példányszáma, valamint a sétákon résztvevő emberek évente növekvő száma. Úgy tűnik, sok fiatal érdeklődik a város története iránt online vagy Facebook csoportokban, és kifejezett érdeklődést tapasztalunk a város zsidó múltja iránt.

AG: Ön szerint a zsidók sorsáról való hallgatás szerepet játszhatott a görögországi antiszemita jelenség kialakulásában?

GG: A hallgatás, valamint a megszállás történetének szokatlan prezentálása Görögországban (sokan, akik együttműködtek a nácikkal, büntetlenül maradtak, vagy akár ki is tüntették őket), a náci bűnök tolerálásához vezetett az országban, és hozzájárult egy ilyen szélsőséges fasiszta jelenség kialakulásához. A görög politikai színtéren az elmúlt években felbukkant az Arany Hajnal, véleményem szerint ez pedig a háború utáni nacionalista és rasszista történelem-felfogás következménye. Korábban ez az attitűd a fő politikai pártokban rejtve maradt, ám a kliensrendszer összeomlásával világosan megmutatkozott és önálló pályára állt.

AG: Úgy gondolja, ez összefüggésben lehet azzal hogy az Arany Hajnal olyan komoly támogatottságot szerzett itt, amely nem különbözik jelentősen az országos adatoktól? Egy olyan városban, ahol a lakosság egy része elveszett, és más térségekben is, ahol jelentős volt a náci áldozatok száma? 

GG: Igen, a háború után az egységes magatartás vagy a hallgatás volt, vagy az, hogy ami történt, az máshol és másokkal történt meg. A domináns, nagyképű nacionalista és konzervatív történelem-felfogás abból indult ki,, hogy mivel ez nem görög keresztényekkel történt meg, nem tartozik a városra sem. De ez már megváltozott, habár hosszú ideig fog tartani, mire a thesszaloniki zsidók Holokausztjára a város történelmi traumájaként, nem pedig csak egy epizódként tekintenek majd.