ÚGY ÉRTIK, DE NEM MONDJÁK

1 August 2016

Antiszemitizmus elleni önvédelmi nyelvkalauzunk arra tanít, hogyan lehet felismerni a manipulációt és ellenállni neki, ha antiszemita beszéddel találkozunk. A való életből vett, a Get the Trolls Out! munkatársai által dokumentált példákon keresztül mutatjuk be azokat a bevett, rejtett retorikai trükköket, amelyekkel a nyilvánosságot manipulatív módon, a zsidó emberek gyűlöletére és kirekesztésére próbálják hangszerelni.   

Szilágyi Anna

Anélkül is meg lehet fogalmazni dolgokat, hogy ténylegesen kimondanák őket. Ezekben az esetekben az üzeneteket csak sugalmazzák, burkoltan közlik — vagy ahogyan a brit tudós, Paul Grice nevezte a kommunkációnak ezt a formáját — implikálják.     

A hétköznapokban mindannyian gyakorta élünk az implikáció eszközével. A legtöbb esetben könnyűszerrel kódoljuk és fejtjük meg az implikációkat. Ha közlöm édesanyámmal, hogy „szomjas vagyok’’, érteni fogja, hogy egy pohár vizet szeretnék inni. Ha egy összejövetelt szervezünk, és azt mondom a barátaimnak, hogy „Kati túl sokat beszél’’, tudni fogják, hogy nem akarom Katit meghívni az összejövetelre. 

A politikusok és a sajtó is használnak implikációkat. Egy szalagcím, amely arról tájékoztat, hogy az amerikai elnök kihagy egy külföldi látogatást, azt implikálhatja, hogy az USA és a szóban forgó állam viszonya megromlott a közelmúltban. 

Fontos tudni, hogy az implikáció eszközével magánbeszélgetésekben és nyilvános beszédhelyzetekben egyaránt vissza lehet élni. Az implikációk segítségével a beszélők — akarva vagy akaratlanul — kellemetlen, vitás, becsmérlő vagy sértő üzeneteket büntetlenül közölhetnek másokkal. A dolog egyszerűen működik: az implikáció olyan dolgok kimondását teszi lehetővé a beszélők számára, amelyeket egyébként nem, vagy csak vonakodva fogalmaznának meg nyíltan, ki nem mondott szavakat ugyanis meglehetősen nehéz valakin számon kérni.  

Ez a fő oka annak, hogy az antiszemita beszédben is gyakoriak az implikációk. Ha a zsidó-ellenes gyűlöletnek implikációk és nem egyenes beszéd útján adnak hangot, a beszélőknek nem feltétlenül kell felelősséget vállalniuk szavaikért. 

A BBC egyik közelmúltbéli rádióműsorában egy betelefonáló például így fogalmazott: „Az amerikai vállalatok, a média 80 százaléka zsidók tulajdonában van.” Ennek a kijelentésnek nem annyira a tényleges, mint inkább az implikált jelentése a figyelemreméltó. Azzal, hogy azt állította, hogy a zsidó származású emberek többségben vannak az amerikai médiavállalkozások irányítói között, a betelefonáló egy antiszemita klisét elevenített fel, nevezetesen, hogy a zsidók ellenőrzésük alatt tartják és cenzúrázzák a sajtót, így manipulálva a nyilvánosságot. Ebben az esetben az implikáció egyértelműnek tűnik, de mivel a klisét csak sugalmazták, nem pedig megfogalmazták, nehéz lenne a beszélőt felelősségre vonni a benne foglalt − implikált − állításért.    

Az antiszemita beszédben az implikációkat gyakran zsidó-ellenes összeesküvés-elméletek terjesztésére használják. Ilyenkor, az üzenet megfejtését ilyen kérdések szokták támogatni: „nem találja különösnek/meglepőnek, hogy…” Számos, a Get the trolls out! megfigyelői által dokumentált incidens a manipuláció e formáját példázza.   

Egy önmeghatározása szerint „alternatív” információkat közlő weboldal Franciaországban a 2015. november 13-i terrortámadásokat követően cikket jelentetett meg. Zsidó-ellenes összeesküvés-elméleteket elevenítve fel, az írás, amelyet több mint négyezren láttak, azzal vádolta meg Izraelt és a cionistákat, hogy manipulálják a francia politikát. A szerző ezzel a kérdéssel zárta cikkét: „Hogyan lehetséges, hogy a zsidókat tájékoztatták november 13 reggelén a fenyegtő támadásokról?” Az írás vége formailag csakugyan kérdésnek felelt meg, valójában azonban a cikk szerzője egy önkényes, hamis állítást fogalmazott meg: „A zsidókat tájékoztatták november 13 reggelén a fenyegető támadásokról.” 

Azzal, hogy egy vádat kérdés formájában tálalt, a szerző azt a hamis benyomást keltette, hogy önkényes, hamis megállapítása igaz. A szóban forgó vád ráadásul implikáció, amely antiszemita sztereotípiákat hív elő. Az implikált üzenet az, hogy a zsidók „ördögiek”, „cinikusak”, és „világ-összeesküvés szervezői”. Bár az állítás önmagában is előhívja ezeket a sztereotípiákat, kérdésként való tálalása kifejezetten ösztönzi az olvasókat, hogy fejtsék meg az üzenetet. 

Egy hasonló, görög példát is érdemes megemlíteni. Panos Leliatsos, a Független Görögök párt volt tagja, a párizsi terrortámadás után a következő üzenetet posztolta a Facebookon: „Három hónappal ezelőtt Jeruzsálem vezető rabbija arra kérte a francia zsidókat, hogy hagyják el az országot, 9000 zsidó ment el [Franciaországból] Izraelbe. Mond ez valamit?” Ebben az esetben egy állítást követ egy kérdés. A kérdés szerepe, hogy az állítás által implikált antiszemita klisékre úgy vezesse rá az olvasót, mintha ő maga fejtené meg a kérdést. Az implikáció az, hogy a zsidók titkos, ártalmas konspirációs tevékenységet folytatnak és csak magukkal törődnek, hidegen hagyja őket a nem-zsidók élete.  

Egy mondatnak gyakran nem a kimondott, hanem az implikált értelme hordozza a „tényleges” jelentést. Bár az implikációkat viszonylag könnyű megfejteni, tetten érni már nehezebb őket, hiszen lényegüknél fogva rejtettek. Ez teszi az implikációt az antiszemita és egyéb manipulatív beszédek különösen hatásos eszközévé.